Hétfő este lezajlott a 2022-es Aranylabda-gála, ahol 7 díj is kiosztásra került.
Ezek a következők voltak:
- Aranylabda (férfi)
- Aranylabda (női)
- Yashin trófea
- Kopa-trófea
- Gerd Müller-díj
- Sócrates-díj
- Év csapata
Kopa-trófea
A díjátadó a legjobb 21 éven aluli játékos, azaz a Kopa-trófea átadásával vette kezdetét. A győztes a Barcelona 18 éves tehetsége, Gavi lett, akit Eduardo Camavinga és Jamal Musiala követtek még a dobogón.
Érdekesség, hogy sorozatban másodjára nyeri el ezt a díjat Barcelona játékos, hiszen a tavalyi évben az ugyancsak spanyol, Pedri zsebelte be az elismerést.
Sócrates-díj
Ezt követően az idei évben bemutatkozó Sócrates-díjat adták át.
Érdemes tudni, hogy ezt a díjat a brazil labdarúgó, Sócrates után nevezték el, aki a nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Az 1980-as években aktivistaként harcolt hazájában a demokráciáért, amikor is igen csak nehéz idők uralkodtak a Dél-amerikai nemzet felett. Így az a játékos juthat ehhez a díjhoz, aki a legtöbbet tesz a társadalomért egy naptári éven belül.
Erre az elismerésre pedig Sadio Manét találták a legmegfelelőbbnek 2022-ben, ami nem véletlen. A szenegáli támadó szülőfalujában, Bambaliban kórházat építtetett, támogatta az ott lévő iskolákat és családokat, továbbá a Covid járvány során pénzügyileg segített hazáján.
Aranylabda (női)
A 2018 óta kiosztásra kerülő női aranylabda nyertese Alexia Putellas lett, aki sorozatban 2. alkalommal húzta be a legjobb női játékosnak járó díjat. A Barcelona labdarúgója mögött Beth Mead és Samantha Kerr végeztek.
Gerd Müller-díj
A német gólvágó, Gerd Müller tiszteletére 2021-ben létrehozott díjat, az adott év legjobb csatára kaphatja meg. Ahogyan tavaly, úgy idén is Robert Lewandowski nyerte ezt meg, aki 57 gólt jegyzett a 2022-es évet figyelembe véve.
Yashin-trófea
A következő díj a Yashin-trófea volt, amit a szezon legjobban teljesítő kapusa vehetett át. Ez pedig nem más, mint Thibaut Courtois volt, aki teljesen megérdemelten kapta meg az orosz kapuslegendáról elnevezett trófeát. A további két dobogós helyre a Liverpool hálóőre, Alisson és a Manchester City-é, Ederson fértek fel.
Év csapata
A legnagyobb díj, az Aranylabda átadása előtt azonban még kihirdették az év csapata díj nyertesét is. Itt a jelöltek a Liverpool, a Manchester City és a Real Madrid voltak. Legtöbben a királyi gárdát várták az élre, azonban meglepetésre végül a Manchester City-é lett az elismerés.
Aranylabda (férfi)
Végül, de nem utolsó sorban következett az est legjobban várt díjának átadója.
A 2022-es Aranylabda fő várományosa a francia Karim Benzema volt, aki 2022-ben többek között Bajnokok-ligáját, spanyol bajnoki címet és európai szuperkupát is nyert a Real Madriddal. Az évet összességében 44 góllal és 15 gólpasszal zárta, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy a hátán cipelte a madridi együttest.
Az Aranylabda díjának idei átadója, Zinedine Zidané pedig a győztes nevét tartalmazó borítékot
felbontva, honfitársa, vagyis Karim Benzema nevét olvashatta fel végül. A 34 éves Benzema életében először vehette át a díjat.
Az Aranylabda szavazás első 10 helyezettje a következőképp alakult:
- Karim Benzema
- Sadio Mané
- Kevin De Bruyne
- Robert Lewandowski
- Mohamed Salah
- Kylian Mbappé
- Thibaut Courtois
- Vinícius Júnior
- Luka Modric
- Erling Haaland