Dzsudzsák Balázs borítókép

Dzsudzsák Balázs karrierje és barátnője

Dzsudzsák Balázs jelenleg a Debrecen csapatát erősíti. Volt válogatott labdarúgó, aki korábban megfordult a PSV, a Dinamo Moszkva és a Bursaspor csapatánál is.

Dzsudzsák Balázs jelenleg a Debrecen csapatát erősíti. Volt válogatott labdarúgó, aki korábban megfordult a PSV, a Dinamo Moszkva és a Bursaspor csapatánál is.

Dzsudzsák Balázs

Dzsudzsák Balázs

Gyermekkora

Dzsudzsák Balázs 1986. december 23-án született Debrecen városában. Egy kicsi városban, Nyírlugoson nőtt fel és a Nyíradony csapatánál kezdte meg labdarúgó pályafutását gyermekként. A Debrecennél meg is látták Dzsudzsákban a tehetséget, így 2001-től már a debreceni utánpótlásképzés tagjának vallhatta magát. Gyermekkora végére megmászta az utánpótlás csapatok ranglétráit, ezzel pedig eljött Dzsudzák számára a profi karrier kezdete.

Debreceni évek

2004-ben, az akkor 18 éves Dzsudzsák Balázs megkapta a bizonyítás lehetőségét a Debrecen felnőtt csapatában is. Bemutatkozó idényében nem túl sok lehetőség jutott neki, hiszen csak 2 alkalommal léphetett pályára. Ennek ellenére a magyar bajnoki címet nyerő csapat része volt, így elkönyvelhette első trófeáját.

A 2005/06-os szezonban már több játéklehetőség jutott neki, emellett pedig nemzetközi téren, az UEFA-kupa selejtezőjében is debütált. A debreceni együttes a szezon végén ismét behúzta a bajnokságot, szoros küzdelemben az Újpest és a Fehérvár (akkoriban Videoton) ellen.

Dzsudzsi Debrecen 2007

Dzsudzsi Debrecen 2007

Az évek során mutatott egyre jobb járékának köszönhetően a 2006/07-es szezonra teljes értékű tagja lett a Debrecennek. A bajnokságban nagyszerű teljesítményt nyújtva 23 mérkőzésen 7 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába és további 10 alkalommal, gólpasszal szolgálta ki társait. A bajnokságot 8 pont előnnyel, az első helyen zárták végül.

Idegenlégiós a PSV-ben

Dzsudzsi számára aztán eljött a váltás ideje, ami a holland, PSV Eindhoven csapatába repítette őt. A transzfer 2,5 millió euróért ment végbe 2008. januárjában. Dzsudzsák egyből egy rangos mérkőzésen debütálhatott a Feyenord csapata ellen, ahol 1-0-ra nyert csapata. Első góljára sem kellett sokat várni, hisz a követkő meccsen, amit a Venlo ellen játszottak, egy kiváló passz után a kapu előterében vágta a labdát a léc alá.

Dzsudzsák Balázs PSV

Dzsudzsák Balázs PSV

A holland bajnokságot vagyis az Eredivisiet sikerült elhódítania a PSV-nek a szezon végeztével, amiből a magyar reménység 3 góllal és 3 assziszttal vette ki a részét.

A következő idényben a BL-ben is bemutatkozhatott, illetve első mesterhármasát is megszerezte az ADO Den Hag elleni 6-0-ra megnyert találkozón. Összesen 32-szer lépett pályára a 2008/09-es szezonban, ahol 11 találat és 9 gólpassz volt a mérlege.

Tudását a rivális Ajax ellen 2009. augusztusában is bizonyította, amikor 2 góllal és 1 gólpasszal vezette sikerre csapatát. Abban az idényben Balázs az Európa-Liga színterén is bizonyíthatott pályafutása során először.

A PSV csapata

A PSV csapata

A legjobb teljesítményt a PSV-ben töltött utolsó szezonjában nyújtotta, hiszen mind nemzetközi, mind hazai porondon remekelt. Összességében 49 találkozón 23-szor talált az ellenfelek hálójába és mellé még 18-szor szolgálta ki társait.

Orosz földön

A csúcsformában lévő magyartól valószínűleg mindenki egy szintlépést jelentő klubváltást várt. Dzsudzsák Balázs viszont másképp gondolkodott és a pénzben dúskáló orosz Anzsi Mahacskalához szerződőtt, ahol olyan sztárokkal került egy csapatba mint, Roberto Carlos vagy Samuel Eto’o. A klubváltás végül egyáltalán nem bizonyult sikeresnek, és már 2012. januárjában, alig fél év után átigazolt a Dinamo Moszkvába.

Dinamo Moszkva csapatában

Dinamo Moszkva csapatában

A moszkvai váltás nem bizonyult olyan rossz döntésnek, mivel Dzsudzsák évekre meg tudta vetni a lábát a klubnál. Abban a kicsikét több mint 4 évben, amit a klubnál töltött, sikerült stabil alapemberré válnia és a bajnokság mellett a nemzetközi porondon is pályára tudott lépni. Ezidő alatt összesen 13 gólt szerzett és 28 gólpasszt osztott ki 113 mérkőzésen.

Dzsudzsák Balázs karrierjének mélyrepülése

2015 nyarán eljött az idő a klub és egyben országváltásra. Dzsudzsák Balázs a török Bursaspor csapatához ment 1.6m euro értékben. Azonban ez a török kiruccanás nem nyúlt túl hosszúra, hiszen mindösszesen 1 év után az Egyesült Arab Emírségek felé vette az irányt Dzsudzsi.

Karrierjének mélyrepülése ezzel hivatalosan is elkezdődött, mivel az Emirátusokból igen csak nehéz visszatérni az európai futball krémjébe. Az araboknál eltöltött 4 éve alatt 3 klubot is megjárt, köztük az Al-Wahdát, az Ittihad Kalbát és az Al-Ain FC-t.

Visszatérés Debrecenbe

Dzsudzsák Balázs Debrecen 2022

Dzsudzsák Balázs Debrecen 2022

2020-ban aztán megtörtént a visszatérés nevelőklubjába, a Debrecenbe. Az akkor NB2-es klub számára nagy segítséget nyújtott Balázs jelenléte, aki 14 assziszttal hozzájárult a második osztály megnyeréséhez.

Így 2021/22-ben már az NB1 tagjaként vághattak neki az új szezonnak, ami végül elég szenvedősre sikeredett. A 33 fordulós menetelés legvégén a tabella 7. helyét foglalták el Dzsudzsákék, azonban csak 3 pont választotta el őket a kieső zónától. Ennek ellenére egészen jó statisztikát ért el Bazsi, aki 8 góllal és 7 gólpasszal járult hozzá a bennmaradáshoz. Az idei 2022/23-as idényt még biztosan befejezi a Debrecennél, azonban ezt követően kérdéses a labdarúgó karrierjének folytatása.

Válogatott karrier

A magyar válogatottban 2007. június 2-án debütált Görögország ellen, a 81. percben pályára lépve. Első válogatottbeli gólját ugyancsak egy görögök elleni meccsen szerezte.

Dzsudzsák Balázs magyar válogatott

Dzsudzsák Balázs magyar válogatott

Válogatott karrierje legemlékezetesebb meccsét a portugálok ellenében játszotta a 2016-os Európa-bajnokságon. Dzsudzsi a 3-3-ra végződő találkozón kétszer is betalált Rui Patricio kapujába. Utolsó mérkőzését a válogatottban 2022. novemberében játszotta Görögország ellen, amely mondhatni megadta válogatott karrierjének a keretes szerkezetet. Összesen 109 alkalommal húzhatta magára a magyar szerelést és ezalatt 21 találatot és 24 asszisztot jegyzett.

Dzsudzsák Balázs barátnője

Jelenleg nincsen hivatalos információ arról, hogy Balázsnak barátnője lenne. Ez azonban nem is meglepő, hiszen eddig mindössze egy alakalommal lehettünk biztosak abban, hogy a neves magyar játékos párkapcsolatban él. Ehhez egészen 2010-ig kell visszamennünk, amikor is a modell, Zimány Lindával volt együtt. Kapcsolatuk viszont nem tartott túl sokáig, hisz a pár nagyjából egy évet követően szakított.

Ezután egy nagyobb ugrást követően 2017. nyarán az ugyancsak modell, Palvin Barbarával kapták lencsevégen többször is a labdarúgót. Ebből végül semmi komoly nem alakult ki, inkább csak a média fújta fel a történéseket (szokás szerint). Legutoljára 2019-ben nyilatkozott a sztárfocista a magánéletével kapcsolatban. Akkor elmondta, hogy éppen nincsen párja, de már vágyik egy hosszabb kapcsolatra.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük