Gulácsi Péter jelenleg az RB Leipzig csapatában véd. A magyar kapus 2016 óta a válogatott, illetve klubcsapata első számú hálóőre. Képességeit és életkorát eltekintve pedig ez még jó pár évig így is maradhat.
Az ifjú Gulácsi
Gulácsi Péter 1990. május 6-án született Budapesten. A labdarúgással 5 éves korában ismerkedett meg, mikor is a BVSC óvodásokból álló csapatának edzésére levitték szülei. Az ifjú Gulácsi viszonylag hamar a kapuban kötött ki, köszönhetően annak, hogy már akkor is jóval magasabb volt társainál. Akkori edzői szerint habár a fiú nem volt kiemelkedő tehetség, szorgalma és kitartása kompenzálta ezt.
A BVSC-től 8 évet követően, 2003-ban távozott az MTK Agárdon található akadémiájára. Ott a legjobb kezekbe került és fejlődése megállíthatatlanul ívelt felfelé. 2007-ben a Liverpool többnapos próbajátékra invitálta a kapust. A próbajáték ideje alatt a Liverpool és az MTK éppen egy partneri megállapodást kötött, így Gulácsi és további két MTK-s játékos, Simon András és Németh Krisztián személyében az angol élcsapathoz került.
Angliai évek
Gulácsi 2007. novemberében debütálhatott a Liverpool tartalék csapatában, egy Manchester City elleni tartalékbajnoki alkalmával, amit 3-2-re megnyertek. A 2008/2009-es szezonra már fel sikerült verekednie magát a Liverpool elsőszámú keretébe, így olyan játékosok mellett készülhetett, mint Pepe Reina, Xabi Alonso vagy Fernando Torres.
A kispadnál tovább azonban nem tudott jutni a vörösöknél, ezáltal 2009. februárjában kölcsönadták az angol harmadosztályú Hereford csapatának. Itt kifejezetten jó teljesítményt nyújtott Gulácsi, viszont a következő idényt ismét csak a harmadosztályban szereplő, Tranmere Roversnél kezdhette meg. A kiesés ellen küzdő csapatot remek védéseivel az egész szezon során segítette, ennek is köszönhetően bent tudtak maradni a ligában.
Liverpoolban viszont Gulácsi továbbra is maximum felkészülési mérkőzéseken tudott pályára lépni, így újra kölcsön adták őt, csak most a másodosztályú Hull Cityhez. A szezon első felében rengeteg lehetőség jutott neki és jól is teljesített Gula, azonban egy sérülést követően a teljes második félévet ki kellett hagyja.
A liverpooli kaland és egyben az angliai évek a Hull Citytől visszatérve még egy szezont tartottak, azonban Gulácsi a szerződésének lejártával, illetve a több szereplés reményében csapatot és egyben országot is váltott végül.
Fejlődés Salzburgban
Az osztrák Red Bull Salzburg kötelékébe 2013. júliusában került teljesen ingyen. Bemutatkozására bő két héten belül sor került, a Neustadt ellen 5-1-re megnyert bajnokin. A teljes szezonban alapember volt és az Európa-ligában a nyolcaddöntőig jutó csapat mind a 10 meccsén ő volt a portás. Csapatával mind a bajnokságot, mind az osztrák kupát megnyerték.
A 2014/15-ös szezonban ismét az Európa-ligában szerepelt a klub, Gulácsi pedig 1 kivételével mindegyik találkozón a pályán volt. A bajnokságot és kupát az előző szezonhoz hasonlóan ismét behúzták, a magyar hálóőr főszereplésével. Végül pontosan 100 mérkőzéssel a háta mögött Salzburgban, 2015. nyarán klubváltásra adta a fejét Gula.
Letelepedés a Leipzignél
A 2015-ben még a Bundesliga 2-ben szereplő RB Leipzig csapata 3 millió euróért kaparintotta meg a magyar kapust. A Red Bull-csoporthoz tartozó klub akkoriban 6 éve alapult, így egy visszalépésnek is tűnhetett ez a lépés Gulácsi karrierje szempontjából.
A debütálása viszonylag sokat váratott magára, mivel csak 2016. február 7-én léphetett pályára először csereként, Fabio Coltorti sérülése végett. Innentől kezdve a szezon végéig biztos helye volt a kezdőben. A csapat a bajnokságot a 2. helyen zárta végül, ami a feljutást jelentette számukra a német első osztályba.
A csapat és egyben Gulácsi első Bundesligás szezonja meglepetésre remekül sült el. A magyar hálóőr 33 mérkőzésen védhette a lipcseiek kapuját és 9 alkalommal érintetlenül is tudta hagyni. A tabellát a BL szereplést érő 2. helyen zárták bemutatkozó évükben, a rekordbajnok Bayern München mögött.
Gulácsi Péter és csapata először szerepelhetett a Bajnokok-ligája porondján, ahol mindeféle tapasztalat nélkül nagyszerűen teljesítettek. Csoportjuk 3. helyén zártak, így a tavaszt az Európa-ligában folytathatták. Ott egészen a negyeddöntőig meneteltek, Gulácsi pedig a BL-hez hasonlóan mind a 6 meccsen kezdő volt. A bajnokságban szintúgy kirobbanthatatlan volt a kapuból Gula, akivel a 6. helyet kaparintotta meg a Leipzig.
A 2018/19-es idényben már az is felfigyelt Gulácsi nevére, aki addig nem hallott volna róla. A Lipcsével a bajnokságot a dobogó legalsó fokán zárták, míg a Német Kupában ezüstérmet szereztek. A magyar kapust a szezon legjobbjának választották saját posztján, emellett megnyerte a magyar Aranylabdát és az év magyar labdarúgója is ő lett. Ez pedig nem véletlen hiszen 33 bajnokin csak 27 gólt kapott és 16 mérkőzésen egy labda sem jutott keresztül rajta.
A következő szezonban a csapattal történelmük legjobb Bajnokok-ligája szereplését zárták és csak az elődöntőben tudta őket megállítani a Paris Saint-Germain Mbappé vezetésével. A bajnokságot az előző idényhez hasonlóan megint a 3. helyen zárták, Gulácsi pedig ismét bnehúzta a Magyar Aranylabdát és az év magyar focistájának járó elismerést.
A 2020/21-es idény már-már megszokott módon jól sikerült a csapatnak és Gulácsinak is. A bajnokság 2. helyén zártak, míg a Német Kupában is az ezüstérmet tudták csak elvinni, miután a Dortmundtól 4-1-es vereséget szenvedtek.
A következő idény végre elhozta a várva várt Német Kupa sikert, amit a Sallai Rolanddal felálló Freiburg ellen húztak be. A bajnokságban ehhez képest kicsit rontottak a 4. hellyel, azonban Gulácsi érdemeiből ez sem vesz el, hiszen így is 10 kapott gól néküli mérkőzést hozott le.
2022. október 5-én a Celtic elleni Bajnokok-ligája mérközés során keresztszalag-szakadást szenvedett, így jelenleg is a felépülés fázisában van Gulácsi Péter. Visszatérésére még egy ideig biztosan várni kell így, ami azt is jelentheti, hogy csak áprilisban láthatjuk legközelebb a pályán a magyar hálóőrt.
Válogatott karrierje
Gulácsi Péter részese volt a 2009-es, U20-as világbajnokságon részt vevő magyar utánpótlás csapatnak. A csapat első számú kapusaként főszereplő volt a Costa Rica elleni bronzmérkőzés büntetőpárbajában, ahol egymaga 3 büntető védésével szerezte meg a bronzérmet a válogatottnak.
Felnőtt válogatott karrierje 2014. májusában vette kezdetét, amikor is Pintér Attila szövetségi kapitány révén debütálhatott Dánia ellen, egy 2-2-re végződő találkozón. Ekkoriban viszont csak ritkán jutott neki szerep Király Gábor mellett, így a 2016-os Euró-bajnokságot is csak a kispadról figyelhette.
Az EB után Király visszavonulásával aztán megnyílt a kapusposzt a válogatottban, Gulácsi pedig egyből a kezdőben találta magát. Az elkövetkező években csak Dibusz Dénes tudott nagy ritkán bekerülni a válogatott kapubjába, ezen kívül Gulácsi mondhatni kiszedhetetlen volt a nemzeti tizenegyből.
A 2021-es Európa-bajnokságon is Gulácsi védte végig a magyarok hálóját, viszont sajnos a túlzottan erős csoportban esélye sem volt kapott gól nélkül lehozni egyetlen mérkőzést is.
Gulácsi Péter felesége
Gulácsi Péter felesége a korábban modellkedéssel, jelenleg pedig esküvőszervezéssel foglalkozó Vígh Diána. A pár 2010-ben ismerkedett meg, 6 évre rá pedig összeházasodtak. Közös gyermekük Gulácsi Dominik Zoltán 2019. június 23-án született meg.
Gulácsi Péter fizetése
Gulácsi Péter fizetése 2023-ban 5,6 millió euró, ami több mint 2 milliárd forinak felel meg. Ezzel a fizetéssel Gulácsi a legjobban kereső magyar labdarúgó, míg a lipcsei klubnál a 3. helyen áll a bérek tekintetében.