Váratlan Liverpool vereség a Nottingham otthonában, drámai befejezés a Chelsea és Manchester United találkozóján.
Kép forrása: Manchester United
Nottingham – Liverpool
A Liverpool szombaton, kora délután a Nottingham Forest otthonába látogatott az angol bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzés egyértelmű esélyese a Liverpool volt, főleg azt figyelembe véve, hogy múlt héten a Machester Cityvel bántak el. Azonban ez az összecsapás a vörösök szörnyű helyzetkihasználása, és a Nottingham kapusa, Dean Henderson nagyszerű védéseinek köszönhetően teljesen máshogy alakult. A hazaiak pedig egyik nagy lehetőségüket kihasználva be is találtak az 55. percben Taiwo Awoniyinek köszönhetően.
Everton – Crystal Palace
A két középmezőnybeli csapat találkozásából most egy nagyon sima 3-0-ás végeredmény született az Everton javára. Ezzel a győzelemmel az evertoniak egy 3 mérkőzés óta tartó csak vereségből álló sorozatot törtek meg.
Manchester City – Brighton
A Manchester City elmúlt két mérkőzésén mutatott játéka nem volt túlságosan meggyőző, nem beszélve a Brighton együtteséről, akik az elmúlt 4 meccsükön egyszer sem tudtak nyerni. A City csodafegyvere, Erling Haaland jelenléte azonban ebben a szezonban már sokadjára győzelmet ért. Az első gólt méghozzá a brazil kapus, Ederson indításából értékesítette a norvég csatár. Végül a Manchester-i kékek 3-1-es arányban húzták be a meccset, így továbbra is tapadnak a bajnoki éllovas Arsenalra.
Chelsea – Manchester United
Már a mérkőzés előtti napokban elég nagy felhajtás övezte a Machester Unitedet. Ez annak volt köszönhető, hogy Erik Ten Hag vezetőedző a szerdai Tottenham elleni meccset követően közölte Cristiano Ronaldoval, hogy a portugál csatár nem fogja a csapat részét képezni a Chelsea elleni mérkőzésen. Maga a meccs azonban egészen a 87. percig nem volt túl pörgős, amikor is a Chelsea csapata büntetőhöz jutott egy kétes szituációt követően. A 11-est Jorginho értékesíteni is tudta. Ezzel úgy tűnt, hogy el is dőlt a találkozó, azonban a 94. percben jött a dráma. Casemiro fejese ment kapura és haladta át a gólvonalat centiméterek híján, mielőtt Kepa próbálta volna kipiszkálni a labdát. Így a végére egy parázs 1-1-es döntetlennek lehettek szemtanúi a nézők.
Premier League 13. forduló eredményei
Nottingham-Liverpool 1-0 (Awoniyi 55.)
Everton-Crystal Palace 3-0 (Calwert-Lewin 11., Gordon 63., McNeil 84.)
Manchester City-Brighton 3-1 (Haaland 22., 43. – első büntetőből, De Bruyne 75., ill. Trossard 53.)
Chelsea-Macnhester United 1-1 (Jorginho 87. – Büntetőből, ill. Casemiro 90+4. – Büntetőből)