Nyert a Juventus a városi derbin, míg az Atalanta továbbra is veretlen a bajnokságban.
Az Empoli és a Monza összecsapásával vette kezdetét az olasz bajnokság 10. fordulója. Mindkét félnek nagyon fontos volt a győzelem megszerzése, hiszen elég alacsony pozíciót foglalnak mind el a tabellán. A Monza ennek megfelelően nagyon bátran futbalozott, azonban a három pontot mégis az Empoli vihette haza Haas góljának köszönhetően.
A szombati nap egy nagy történelmű, városi derbivel folytatódott a Torino és a Juventus között. A „zebrák” rossz formában, rengeteg hiányzóval vágtak neki a mérkőzésnek, de szerencséjükre a Torino sem büszkélkedhetett túlságosan jó mutatókkal az elmúlt mérkőzéseken. Végül egy igen csak szoros össszecsapás kerekedett ki, melyet a Juventus, Vlahovic góljának köszönhetően 0-1 arányban behúzott.
Zárásképpen az Atalanta fogadta a Sassuolo csapatát. Az Atalanta csapata 9 meccses veretlenségi sorozattal kezdett neki a mérkőzésnek. Ezt a számot pedig a Sassuolo ellen tovább tudták növelni, hiszen Gasperini gárdája hátrányból az első félidő végén egyenlíteni tudott, majd a második félidő legelején meg is szerezte a vezetést. Így ha ideiglenesen is, de az Atalanta felléphetett a bajnokság 2. helyére
Serie A 10. forduló eredmények
Empoli-Monza 1-0 (Haas 11.)
Torino-Juventus 0-1 (Vlahovic 74.)
Atalanta-Sassuolo 2-1 (Pasalic 45+1., Lookman 46., ill. Kyriakopoulos 41.)