Szalai Ádám pályafutása, barátnője és vagyona

Szalai Ádám a svájci FC Basel csapatát erősíti jelenleg. A magyar csatár egy igazi válogatott legenda, több mint 80 válogatott találkozóval a háta mögött. Klubszinten pedig számos Bundesliga csapatnál megfordult, ahol volt egy-két igen csak jó éve.

Utánpótlás időszak

Szalai Ádám 1987. december 9-én látta meg a napvilágot Budapest városában. A labdarúgásnak 1994-ben kezdett neki a Budapest Honvédban. A Honvéd nevelő csapatában egészen 2003-ig játszott, majd egy évre az Újpesthez ment.

A lila-fehér klubot elhagyva 2004-ben külföldre vette az irányt, a Stuttgart utánpótlás csapatához. Itt rögtön első évében bajnoki címet szerzett csapatával és hatalmas fejlődésen ment keresztül. 2006-ban aztán lezárult az utánpótlás korszak és elérkezett egy új időszak Szalai pályafutásában.

Második számú csapatokban

Szalai Ádám 2006-ban ugyancsak a Stuttgart kötelékeiben folytatta, azonban az U19-es csapatból fellépett a második számú csapatba. Itt a német negyedosztályban volt lehetősége futballozni és 33 mérkőzésen összesen 5 találatot jegyzett.

Szalai Ádám RM Castilla

2007. augusztusában aztán a Real Madrid fiókcsapatához, az RM Castillához igazolt 500 ezer euró fejében. A Castillánál 3 szezon erejéig játszott, ezek közül a második szezonja sikerült a legkimagaslóbbra, melyet 37 mérkőzéssel és 16 góllal a háta mögött fejezett be.

Szalai a Bundesligában

2010. januárjában Szalai addigi pályafutása legnagyobb lépését tette meg, hiszen a német első osztályban (Bundesligában) szereplő Mainzhoz ment kölcsönbe. Bemutatkozására 1 hetet követően a Bayer Leverkusen ellen került sor. Az első góljára egészen áprilisig kellett várni, amikor is a Dortmund ellen volt eredményes, méghozzá az ő találatával nyert a csapata 1-0-ra. A magyar csatár játéka több mint valószínű, hogy megtetszett a német klub szakembereinek, akik ehhez mérten fél évet követően, 2010. nyarán le is igazolták őt.

2010-11-ben már jóval több lehetőség várt Ádámra, azonban szerencsétlenségére csak a szezon első felében tudott játszani. Ez sajnos egy keresztszalag-szakadásnak volt köszönhető, ami miatt az idény második felét kénytelen volt teljesen kihagyni. Így mindösszesen 20 bajnoki mérkőzésen játszott és 4 gólt lőtt, ezek közül egyet a Bayern München ellen, illetve 3 gólpasszt is kiosztott.

Szalai Ádám Mainz

Sérülése miatt az új szezon első felét is ki kellett hagynia, és egészen 2012. januárjáig várnia kellett a visszatérésre. Edzője innentől kezdve megadta a bizalmat Szalainak és végül a 2011-12-es szezont 15 mérkőzéssel a háta mögött, 3 góllal és 3 gólpasszal zárta.

Karrierje legjobbját azonban a következő, 2012-13-as szezonban nyújtotta. Első mesterhármasát októberben sikerült megszereznie, amivel egymaga ütötte ki a Hoffenheim csapatát. A szezon végére 13 gólig jutott a bajnokságban, amivel megdöntötte a magyar játékosok által egy szezonban lőtt legtöbb Bundesligás gól rekordját. Ezt addig Miriuta László és Détári Lajos tartották 11 góllal. 2012-es teljesítményéért a Magyar Aranylabda díjat is bezsebelhette.

Német élcsapatban

Nagyszerű formáját természetesen nem hagyták figyelmen kívül a nagyobb csapatok sem. Így került 2013. júliusában 8 millió euróért a Schalkéhoz egy 4 éves szerződés keretében.

Szalai szezonjának legeleje kifejezetten jól sikeredett, hisz debütáló mérkőzésén rógtön góllal nyitott a Hamburger SV ellen, amivel nem mellesleg pontot mentett a Schalkénak. Emellett a Bajnokok-ligája selejtezőjében szerzett 2 találatának és 1 gólpasszának következtében túljutottak a görög Paók csapatán.

Szalai Ádám Schalke

A szezon egészét figyelembe véve azonban nem nyújtott kiemelkedőt, 28 bajnoki mérkőzésen csak 7 gól és 3 gólpassz volt a mérlege. Az élcsapatban eltöltött egy évet követően a Hoffenheim csapatához igazolt.

Hoffenheimi kaland

Szalai debütálására újdonsült csapatában 2014. augusztusában került sor az Augsburg elleni találkozón, ahol ő szerezte az első gólt fél óra játékot követően. Végül a bajnokságot 4 góllal és ugyanennyi gólpasszal sikerült zárnia 28 mérkőzés alatt.

2015-16-ban a szezonja első felét még a Hoffenheimben töltötte, viszont már ott sem kapott elég játékidőt, ami alig több mint 100 perc játékidőt jelentett számára. A téli átigazolási időszakban kölcsön is adták az ugyancsak élvonalbeli Hannover csapatának. 12 mérkőzésen azonban csak egy gólpasszra futotta Szalai Ádámtól, így nem véletlen, hogy a klub nem tartott rá igényt a továbbiakban.

Szalai Ádám Hoffenheim

Mondhatni a vissza a feladóhoz tipikus esete történt meg a magyar támadóval, így a 2016-17-es szezonban ismételten a Hoffenheimet erősítette. Habár túlságosan sok játéklehetőség ekkor sem jutott neki, igyekezett minden játékpercet a leghasznosabban tölteni. Ennek köszönhetően több mérkőzésen is duplázni tudott, köztük a Mainznak, az Ingolstadtnak, illetve a Mönchengladbachnak. Az idény végén a csapattal sikerült kiharcolniuk a Bajnokok-ligája kvalifikációt, a klub történelmében első alkalommal. Szalai pedig 22 meccsen összesen 8 gólig jutott el.

2017. júliusában meghosszabbította szerződését 2 évvel. Csapata nem sokkal később kiesett a Bl selejtezőjéből a Liverpool ellen, így eldőlt, hogy ősszel az Európa-liga csoportkörében játszhatnak. Ezután Szalai egy kisebb sérüléstől szenvedett, emiatt csak novemberben térhetett újra vissza. A portugál Braga ellen az Európa-ligában is bemutatkozhatott, azonban a meccs végén kiállították őt. A Hoffenheim a bajnokságot a 3. helyen zárta, amivel a következő idényben biztosan a Bl-ben játszhattak. Ádám mérlege a szezon végére 18 mérkőzés, 5 gól, illetve 1 gólpassz volt.

2018-19 nagyon jól indult Szalai Ádám számára, hiszen a nyitó fordulóban betalált a Bayern ellen, míg a Freiburggal szemben duplázni tudott. A szezon során több mérföldkövet is elért. Decemberben 200. Bundesliga találkozóján léphetett pályára, míg 2019. áprilisában megszerezte 50. német bajnoki gólját. Összessen 30 mérkőzésen játszott, melyeken 6 találatot és 5 asszisztot jegyzett. Nyáron aztán eldőlt, hogy a több éves kaland véget fog érni a Hoffenheimnél és Szalai távozásra adja a fejét.

Visszatérés régi klubjához

2019. augusztus 27-én sikerült végleg megállapodni a Mainzzal, így megtörténhetett a visszatérés régi klubjához. Bemutatkozása 4 nappal későbbre a Bayern München elleni találkozóra esett. Első és egyetlen szezonbeli góljára egészen decemberig kellett várni, amikor is a Frankfurt ellen szerzett győztes találatot.

A 2020-21-es idény kedzetekor a Mainz bejelentést tett, hogy nem számítanak Szalai Ádám játékára a továbbiakban. Szalaiék azonban rendezni tudták az ügyet, a támadó pedig visszatérhetett a csapat keretébe. A szezont viszont ismét egyetlen egy góllal zárta 18 meccset követően.

2021-22-ben már csak a szezon első felét töltötte a klubnál, ahol 12 meccs során 1-szer sikerült betalálnia az Augsburg ellenében.

Irány Svájc

2022. februárjában Svájc egyik legnevesebb klubja, a Basel igazolta le a magyar támadót. Első mérkőzésén a Lausanne ellen lépett pályára csereként és egyből góllal tette le a névjegyét. Egy hónappal később a Grasshoppersszel szemben már duplázni tudott. Kevesebb mint fél év alatt, 12 bajnokin 4 gól és 1 gólpassz került a neve mellé.

A 2022-23-as szezonban egyre kevesebb játéklehgetőség jutott Szalainak, akit nem mellesleg 2022. végén száműztek a Basel első csapatából is. A helyzet végül odáig fajult, hogy a csatár és a Basel közös megegyezés alapján szerződést bontottak 2023. január 29-én.

Válogatott karrierje

Szalai szépen végig járta a ranglétrát mielőtt eljutott volna a felnőtt válogatottig. Először 2002-ben az U16-os, 2005-2006-ig az U19-es, 2006-2007 között az U20-as, 2007-2009-ig pedig az U21-es nemzeti csapatban játszott.

A felnőtt válogatott bemutatkozására 2009. február 11-ig kellett várnia, amikor is Izrael ellen az utolsó néhány percben kapott lehetőséget. Első gólját 2010. októberében a San Marino elleni Eb-selejtezőn szerezte, melyet 2 további találat követett, így ekkor szerzett meseterhármast is először a nemzeti csapatban.

Szalai Ádám magyar válogatott

2013. októberében a 8-1-es hollandok elleni vereséget követően Szalai súlyos kritikákkal illette a magyar labdarúgást. Szalait nem meglepő módon a következő 2014. márciusi mérkőzés keretéből ki is hagyták. A botrány természetesen itt nem fejeződött be.

Pintér Attila szövetségi kapitány a 2014. augusztusában kihirdetett válogatott keretből kihagyta Szalait. Erre felbuzdulva Ádám napokkal később Facebook oldalán tette közzé, hogy nem hajlandó Pintér Attila irányítása alatt a válogatottban játszani.

A visszatérésre azonban nem kellett sokat várni, Dárdai Pál kapitányi kinevezésének köszönhetően, aki számított a támadóra. A Románia elleni Eb-selejtezőt végig is játszotta, a következő Feröer elleni meccsen pedig győztes gólt szerzett.

2016-ban eljött karrierje egyik legnagyobb eseménye, az Európa-bajnokság. A 2-0-ra megnyert első csoportmérkőzésen Ausztria ellen sikerült betalálnia, a többi mérkőzésen pedig ugyanúgy megkapta a lehetőséget a kezdőben.

Szalai Ádám magyar válogatott 2021

A következő nagy eseményhez 2021-ig kell menni, amikor ugyancsak az Európa-bajnokság került megrendezésre. A csapatkapitányi karszalagot Szalai Ádám viselhette a torna során. Az utolsó németek elleni csoportmeccsen ő szerezte a vezető találatot, ami végül 2-2-re végződött.

Utolsó válogatott mérkőzését 2022. szeptember 26-án játszotta Olaszország ellen a Nemzetek Ligájában. A nemzeti csapattól így 86 mérkőzéssel és 26 góllal a háta mögött intett búcsút.

Szalai Ádám barátnője

Szalai Ádám barátnője a bolgár származású, ámde német Krista Tcherneva. Szalaiék 2 éve alkot egy párt, azonban hivatalosan csak 2022. márciusában hozták nyilvánosságra. Krista többek között színészkedéssel és modelkedéssel is foglalkozik. Kettejük közös gyereke 2022. augusztus 26-án született meg és a Szalai Efimia Anna nevet kapta.

Szalai Ádám barátnője

Szalai Ádám vagyona

Valószínűleg nem sokan tudják, de Szalai Ádám vagyona nemcsak a labdarúgásból és szponzoroktól érkező juttatásokból adódik össze. 2015-ben az OLS Omega-Laser-Steeltec Kft. tulajdonosa lett. A cég 2021-ben 906 millió forinthoz jutott hozzá, míg 2022-ben az előző évhez képest 354 millió forinttal lett gazdagabb az OLS.

Továbbá egy ingatlan adásvétellel foglalkozó cége is van Szalai Brothers Kft. néven. Ezen cégének nettó árbevétele 265 millió forint környékére tehető.